Lenkey_Lenke
"Amikor Berzétére költöztünk, egy régi vágyam teljesült: megint falusi papné lettem. Nem voltak nehézségek: a gyülekezeti szolgálat adott volt, sok egyebet pedig akkor már nem lehetett tenni – nemcsak Berzétén, hanem sehol. Az istentiszteleteken, konfirmációoktatáson és vallásoktatáson kívül a családlátogatásokban merült ki a szolgálat. Berzéte, Kőrös, Rudna, ez a három gyülekezet tartozott a férjem szolgálati területeihez. Ma már Jólész is Berzétéhez tartozik, de akkor még Rozsnyóhoz tartozott, legalábbis ide jártak be a jólésziek templomba.
Árpád fiunk harmadikos volt, Zoltán elsős. Még akkor működött a magyar iskola – az alsó osztályok voltak Berzétén –, de már nagyon kevesen jártak oda. Az öt osztályt mindkét fiunk Berzétén végezte el, Rozsnyóra is csak azután jöttek. Autóbusszal jártak mindennap. A gyülekezetekben családlátogatásokat végeztünk, igyekeztünk megismerni mielőbb az egész gyülekezetet. Nagyon ragaszkodóak voltak, bár a gyülekezeti élet szempontjából a kőrösiek voltak mindig a legodaadóbbak. Kőrös olyan volt, mint egy régi falusi gyülekezet, a berzéteiek kicsit városias jelleggel bírtak."
Dátum: 1960
Adományozó: Károli Gáspár Református Egyetem
Címkék: csoportkép | Újpál Zoltán | Újpál Árpád | Újpál Árpádné |
Gyűjtemények, aminek tagja: