Rácz_László_11

Rácz Lászlóné: "Nem tudnám megmondani, pontosan mikor készült a kép, de a haját meg a nagy bajuszát nézve, édesapám itt a negyvenes éveiben lehetett. Nyíribronyban laktunk, ott volt édesapám lelkipásztor 24 éven keresztül. Nagyszerű prédikációi voltak. Abban az időben még nem volt hangosítás a templomban, akkor még csak a hangszálak produkálták azt, amit tudtak. Abban a kis templomban minden vasárnap annyi ember volt, hogy nem fértek be a padba. Nyári délután – ez tényleg így volt! – édesapám nyitva hagyta az ajtót, és a lépcsőn ültek az emberek, mert nem fértek be a templomba, annyian voltak. Apámnak jó erős hangja volt, úgyhogy a lépcsőn ülők is hallották a prédikációt.

A világháború idején születtem, így sok mindenre emlékszem is. Apukám a parókiakert szántó részébe egy L-alakú bunkert ásott, csutkával befedte, aztán beföldelte, úgyhogy nem látszódott, ha jöttek a bombázógépek. Mindig hallgatta a rádiót, és mikor bemondták, hogy „Légi veszély, légi veszély!”, akkor a falut is ő mozgósította, figyelmeztette: vagy a harangot verte félre olyankor, vagy szólt a legközelebbieknek, és akkor vonultunk le a bunkerbe. Emlékszem, engem a nyakába vett apám, úgy vitt lefele, azután bebújtunk a bunkerbe, és ott ültünk, amíg a légi veszély el nem múlt. A parókia alatt kétrészes pince volt; a kisebbik részt apám berendezte nekünk, a nagyobbik meg a szomszédoké volt, akiknek nem volt pincéjük. Ő maga soha nem jött le a pincébe, hanem a pinceajtó előtt ült egy sámedlin, vagy járkált és figyelte, hogy mi a helyzet. Így vigyázott a falura is meg a családjára, meg akire csak tudott."

Dátum: 1940

Adományozó: Károli Gáspár Református Egyetem

Címkék:

Gyűjtemények, aminek tagja: