ThDr_Liptai_Lothar_27

"Ez a kép a ´90-es évek vége felé készült Molnár János pozsonyi lakásán. Baloldalon ő áll, szemben vele én.

1993-ban látogathattam haza először Szlovákiába. Ekkor találkoztam Molnár Jánossal, aztán a régi baráttal, Szabó Ivánnal és Kis Nándival is. 1996. július 9-én egy emlékezetes és megható eseményre jöttem haza, mégpedig Erdélyi Géza püspökké avatására. Erdélyi Gézát Tőkés László iktatta be a püspöki hivatalába. Pár szót én is beszéltem az újonnan beiktatott püspökhöz. A rendszerváltás után már gyakrabban haza tudtam látogatni a szülőföldemre, és a ´90-es évek második felében teljesült egy régi vágyam: vásároltam egy kis hajót, amelyet itt, a komáromi hajógyárban készítettek. Ezzel a hajóval szép kirándulásokat tettünk – olyankor elkísért a barátom, Kis Nándi és a fiam, Levente –, Esztergomba, Szentendrére is kirándultunk."

ThDr_Liptai_Lothar_27

Dátum: 1990

Adományozó: Károli Gáspár Református Egyetem

Címkék: Molnár János | Pozsony | ThDr. Liptai Lothar (1933-2023) |

Gyűjtemények, aminek tagja: