ThDr_Liptai_Lothar_24

"A kollégám, Paul Widmer a feleségével Roggwilban, a parókia nappalijában. Valamilyen alkalom volt, talán születésnap. Baloldalon ül Paul Widmer, mellette a felesége és én.

Hosszú évekig dolgoztunk együtt, felváltva tartottuk az istentiszteleteket: egyik vasárnap az egyikünk, másik vasárnap a másikunk. Paul Widmer nem sokkal volt idősebb nálam, talán pár évvel. Jó viszonyban voltunk, nagyon jól megértettük egymást, annak ellenére, hogy a presbitériumnak kezdettől fogva az volt a terve, hogy ellentétet szítson köztünk. A reformátusoknak Svájcban nincs püspökük, a döntéseket a presbitérium hozza, és nekem az volt a benyomásom, mintha Roggwilban az alkalmazott lelkész és a presbitérium között egy állandó harc folyt volna. Ők szerették volna diktálni, hogy mi a teendő. Nem igazán voltak kíváncsiak a lelkész véleményére, a szaktudását is semmibe vették, és amennyire csak lehetett, próbálták a kollégákat egymás ellen uszítani, vagy pedig az egész gyülekezet előtt befeketíteni őket. Később azonban azt is megtapasztaltam, hogy a gyülekezet mennyire kitartott a lelkész mellett – egypár embert leszámítva, hiszen hangadók a gyülekezetből mindig akadnak. A presbitérium felfigyelt erre a pár emberre, de rosszul mérte fel a helyzetet, mert azt hitte, hogy itt tényleg nagy ellentábora van a lelkésznek. Főleg a kollégámat támadták, de a végén kiderült, hogy a hangadók nem is voltak olyan sokan. A gyülekezet, amikor szavazásra került a sor, szépen, csendben kiállt a lelkész mellett."

ThDr_Liptai_Lothar_24

Dátum: 1990

Adományozó: Károli Gáspár Református Egyetem

Címkék: Paul Widmer | ThDr. Liptai Lothar (1933-2023) |

Gyűjtemények, aminek tagja: